The Telegraph: Marine Le Pen pártjának biztonsági tanácsadója egy orosz kém
A 34 éves Tamara Volohova korábban modellkedett is.
A 34 éves Tamara Volohova korábban modellkedett is.
Felfokozott hangulatban készül Franciaország az előrehozott nemzetgyűlési választásra. Emmanuel Macron elnök a szélsőjobbal szembeni centrista védőövezet kialakítására épít, de egyelőre csak a baloldalt sikerült összerántania.
A lap szemleírója szerint a francia belpolitikai helyzet az egész EU számára pénzügyi, társadalmi és politikai kockázatot hordoz.
A brit lap szerint, ha Marine Le Penék jutnak hatalomra, akkora zavargásokra kell felkészülni, amekkorát 1968 óta nem látott Franciaország.
Több mint kétszázan írták alá azt a nyílt levelet, amelyben az előre hozott választásokon való részvételre és a szélsőjobb elutasítására buzdítanak. A L’Équipe-ben megjelent levél aláírói között van a 2013-as wimbledoni győztes Marion Bartoli, a háromszoros olimpiai bajnok futó Marie-José Perec és a legendás teniszező, Yannick Noah is.
Marcus Thuramot aggasztja a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés előretörése Franciaországban, a támadó szerint minden áron meg kell akadályozniuk a szélsőjobboldali párt sikerét a Macron által kiírt előrehozott választáson.
Európa jobbratolódása a Néppárt megerősödését hozta, a szélsőjobboldali csoportok mint a higanycseppek próbálhatnak összeállni. Emmanuel Macron váratlan reakciójával azt teszteli, hogy a változások origóját jelentő Franciaország tényleg Marine Le Pen pártját akarja-e.
Az európai szélsőjobb minden tekintetben modern generációját képviseli Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke és EP-lista-vezetője. A tegnapi európai parlamenti választáson alaposan ráijesztett Emmanuel Macron elnökre.
Az Európai Parlamentben a jobboldali populisták általában a többséggel szemben szavaznak, de több kérdésben is megosztottak – derül ki a Deutsche Welle adatelemzéséből. Mi várható a következő parlamenti ciklusban, amelynek a jobboldali konzervatívok és radikálisok a felmérések szerint nagyobb létszámmal futhatnak neki, miközben az európai frakcióik is jelentősen átalakulhatnak? A kérdés abból a szempontból is jelentős, hogy hová ülnek be a Fidesz képviselői.
Az EP-választások előtti kampány véghajrájában Európa szélsőjobboldali pártjai erősebbek, mint valaha. De hogyan is alakul az Európai Parlament összetétele és munkája egy új, erősebb szélsőjobboldali jelenléttel?
Fenyegetést jelent a demokratikus intézményekkel szemben, hogy egyre több országban kísérelnek meg bevonni a kormányba jobboldali radikális pártokat, írja Rosa Balfour, a Carnegie Europe elemző intézet igazgatója.
Összejöhet-e Orbán Viktor álma Brüsszelben? Pontosabban: úgy játssza-e Marine Le Pen és Giorgia Meloni a lapjait, hogy tényleg jobboldali áttörés jöhessen, és ha igen, van-e helye abban a Fidesznek? Megbabonázhatja-e Emmanuel Macron Orbánt, ahogyan anno Angela Merkel tette? Tényleg az EU sorsa múlik-e a június 9-i eredményen? Erről beszélgettünk közéleti podcastunkban Vincent Collennel, a Les Echos szerkesztőjével.
A populisták közt nagyobbak a véleménykülönbségek, mint köztük és más politikai áramlatok között, nem lesz populista internacionálé, állítja a tudós a Le Figaróban.
Az olasz kormányfő csupán az egyes ügyek mentén való együttműködésre lát esélyt a két európai parlamenti frakció között.
Botrányok sora rázta meg az Európai Parlament szélsőjobboldali frakcióját, de különös módon éppen ez vezethet el rég várt összefogásukhoz. Egyre több jel utal ugyanis az olasz kormányfő, Giorgia Meloni és az elnökjelöltségre hajtó francia Marine Le Pen pártcsaládjainak közeledésére. Ha a választások után valahogy egyesítik erőiket, akár a harmadik legnagyobb frakciót is adhatják az EP-ben. Kár, hogy az évek óta erről álmodó Orbán Viktor ezt csak a partvonalról figyelheti.
Ursula von der Leyen, Giorgia Meloni és Marine Le Pen vetélkedésében az előny egyelőre az olasz kormányfőnél van. A helyzet jelzi: jobbra tolódik az unió.
A New York Times cikke, mely végigveszi az európai szélsőjobbos pártokat, rámutat, hogy Lengyelország példája tanúsítja: a szélsőjobb felemelkedése egyáltalán nem tekinthető véglegesnek.